A mérkőzésen végig partiban voltunk a magasabb osztályú ellenféllel szemben. Sőt mindenféle elbizakodottság nélkül azt kell, hogy írjam, hogy sokkal több tiszta helyzetet, ziccert alakítottunk ki ellenfelünknél. Ezek a helyzetek az első félidőben sorra kimaradtak és egy jól eltalált távoli szabadrúgásból vezetést szerzett a Nyírmada csapata. Az első félidőben volt egy kis periódus, amikor a vendégek birtokolták többet a labdát, azonban a mérkőzés egészére vonatkozóan ez nem igaz. Az első perctől kezdve motivált volt a társaság, érzésem szerint jól játszott, sőt jobban mint az NB III-as ellenfél. Ez a második félidőben érvényre is jutott, hiszen Pahi 11-esből, majd Takács Laci szép fejes góljával megfordítottuk az eredményt. A második félidőben végig a mi akaratunk érvényesült, az ellenfél erejéből mindössze két-három veszélyes kontrára futotta, ezeket úgymond "túléltük". A végén pedig mi kontrázhattunk és Mihálszki Norbi góljával feltettük az i-re a pontot. Az egész csapat dicséretet érdemel, név szerint ezért nem is érdemes kiemelni senkit. Mindenki küzdött, hajtott, hozzátette a magáét, a mérkőzés folyamán pályára lépők is remekül mutatkoztak be, sokat lendítettek a csapat játékán.
A mérkőzés végén újra zúgott a szép volt a fiúk, ennél nagyobb elismerés nem is kell egy csapat számára. Ezúton is köszönjük a lelkes buzdítást, és várjuk az újabb ellenfelet.
HAJRÁ TÁLLYA!!!
Tállya – Nyírmada 3-1 (0-1)
Tállya, 300 néző. V.: Varga.
Tállya: Kristóf – Takács, Paranai, Tóth, Gréz, Kiss (Huszti), Kovács, Pachinger (Szentirmai), Szárnya, Pál (Orosz), Mihálszki N. Játékos-edző: Pachinger János.
Nyírmada: Cseh – Mátyus, Fejes, Danku, Németh, Istrate, Járomcsák (Molnár), Kircher, Petran, Katona (Szabó), Banku (Szőke). Játékos-edző: Szőke István.
G.: Pachinger, Takács, Mihálszki N., ill. Németh.
Jók: az egész csapat, ill. senki.
Pachinger János: – Úgy érzem megérdemelten kerültünk a következő fordulóba, hiszen az első félidő közepét leszámítva végig irányítani tudtuk a mérkőzést. A második játékrészben már a gólok is megérkeztek. Örülünk a győzelemnek!
Szőke István: – A nagyobb akarattal játszó csapat nyert.
B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24 | ||||||||||||
H | M | GY | GK | P | H | M | GY | GK | P |
1 | Ózd | 24 | 22 | +68 | 68 | |
2 | Gesztely | 24 | 16 | +32 | 52 | |
3 | MVSC | 24 | 12 | +26 | 42 | |
4 | Hidasnémeti | 24 | 12 | +9 | 40 | |
5 | Parasznya | 24 | 11 | -2 | 38 | |
6 | Mezőkeresztes | 24 | 11 | +5 | 36 | |
7 | BSK | 24 | 10 | -6 | 33 | |
8 | Sajóbábony | 24 | 9 | +1 | 32 |
9 | Emőd | 24 | 9 | -11 | 31 | |
10 | Bánhorváti | 24 | 9 | -12 | 30 | |
11 | Tállya KSE | 24 | 7 | -11 | 25 | |
12 | Szirmabesenyő | 24 | 7 | -20 | 25 | |
13 | Edelény | 23 | 7 | -25 | 25 | |
14 | Felsőzsolca | 23 | 6 | -3 | 24 | |
15 | Bőcs KSC | 24 | 6 | -14 | 21 | |
16 | Sárospatak | 24 | 6 | -37 | 20 |
H.Gólok, gólpasszok | G | P | Ö | |
---|
LapokS | P | |
---|