Sportszervezet teljes neve: Nyirmadai Ifjúsági Sportegyesület
Rövidített neve: NYISE
Székhely: 4564, Nyírmada, Sugár út 2. Levelezési cím: 4564, Nyírmada, Pf 16. Telefonszám: 06-45-492-100 Faxszám: 06-45-492-100 Honlapcím: - E-mail cím:
Alapítási éve: 1922 Klubszine: kék-sárga
Egyesület vezetői:
Elnök: Kálmán Béla
Technikai vezető: Roskó János
Vezetőedző: Szőke István
A legfrissebb információk a csapatról:
Új időszámítás kezdődött a nyírmadai futballban. Az NB III-as csapat hosszú idő után a legutóbbi bajnokságban maradt ismét érem nélkül (korábban a harmadosztály mellett a megyei II. és I. osztályban is szerzett medáliát a gárda), és ezzel párhuzamosan lezárult egy másik hatéves sorozat is: a nyári felkészülés már nem Szilágyi Bertalan vezetésével kezdődött.
A megyeszerte megsüvegelt „Papót” házon belül pótolták: korábbi játékosa, Szőke István lett az új szakvezető. Hogy játékos-edzői minőségben-e, az majd elválik, az új szakevezető csak vész esetén szeretne beszállni – mindenesetre az edzéseket ő is végzi és az igazolását sem dobta még a tűzre...
A játékoskeretben történt változásokat taglalva az már nem újdonság, hogy Tóth Szilárd Tiszakanyárra, a Bancsi Gábor, Katona György páros pedig Nagyecsedre távozott. Korábbi alapemberekről van szó, mint ahogy a kapus Tuza László (Nyírkarász) távozása is érzékeny veszteség, nem beszélve a rutinos védőről, Benkő Tiborról, aki azt kérte: a következő fél évben tekintsenek el a szerepeltetésétől. A leltár azzal teljes, ha megemlítjük: a tavasszal a madaikat szolgáló Ambrusz Árpád visszatért a Nyíregyháza Spartacushoz.
Az érkezők között van ismerős arc, hiszen a romániai Kirner János ismét elkötelezte magát a madaiakhoz és vele tart Ionut Moldovan is. Molnár Szabolcs Nagyecsedről tért vissza, a kapus Cseh Bálint pedig Szabó Gáborral karöltve Nyírkarászból érkezett. Szőke István nem marad Katona nélkül, hiszen az Ecsedre távozott csatár öccse, Richárd immár tagja a felnőtt keretnek, és ugyancsak feljebb lépett az ifik közül Finta Ferenc és Szikszai Attila.
Legfrissebb eredményeik:
Meglepetésre a nagy átalakuláson átment nyirmadai csapat nyerte a négy NB III-as alakulatot felvonultató Fenyves Csárda Kupát Baktalórántházán.
Eredményeik:
Elődöntő: Kemecse–Nyírmada 1–2 (1–1)
Gól: Homann, illetve Kirner 2
Döntő: Nyírmada–Kótaj 3–1 (3–1)
Gól: Petran, Katona R., Németh A., illetve Ungi
B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24 | ||||||||||||
H | M | GY | GK | P | H | M | GY | GK | P |
1 | Ózd | 24 | 22 | +68 | 68 | |
2 | Gesztely | 24 | 16 | +32 | 52 | |
3 | MVSC | 24 | 12 | +26 | 42 | |
4 | Hidasnémeti | 24 | 12 | +9 | 40 | |
5 | Parasznya | 24 | 11 | -2 | 38 | |
6 | Mezőkeresztes | 24 | 11 | +5 | 36 | |
7 | BSK | 24 | 10 | -6 | 33 | |
8 | Sajóbábony | 24 | 9 | +1 | 32 |
9 | Emőd | 24 | 9 | -11 | 31 | |
10 | Bánhorváti | 24 | 9 | -12 | 30 | |
11 | Tállya KSE | 24 | 7 | -11 | 25 | |
12 | Szirmabesenyő | 24 | 7 | -20 | 25 | |
13 | Edelény | 23 | 7 | -25 | 25 | |
14 | Felsőzsolca | 23 | 6 | -3 | 24 | |
15 | Bőcs KSC | 24 | 6 | -14 | 21 | |
16 | Sárospatak | 24 | 6 | -37 | 20 |
H.Gólok, gólpasszok | G | P | Ö | |
---|
LapokS | P | |
---|