Takács Bálint a felnőtt csapat tagja részleges bokaszalag szakadást szenvedett, felépülése egy hónapot vesz igénybe, sajnos rá már ebben az idényben nagy valószínűséggel nem számíthatunk. Utánpótláskorú játékosaink száma ezzel tovább csökkent, hiszen Kovács Peti is hosszabb ideje sérüléssel bajlódik. Sajnos ezen a téren tovább szűkül Pachinger János vezetőedzőnk választási és variációs lehetősége. Nehezíti a helyzetet, hogy Bodnár Dávid is sérüléssel bajlódik (lábujjtörés), csak a pénteki edzésen illetve vasárnap mérkőzés előtt derül ki, hogy milyen állapotban van, tudja e vállalni a játékot.
Ezekben a percekben kaptuk az értesítést a Megyei Labdarúgó Szövetség illetékesétől, hogy hosszas tárgyalás után az a döntés született, hogy a betiltott szalonnai pálya helyett Borsodszirákon játszunk vasárnap délután Szalonna ellen, szövetségi ellenőri és rendőri jelenlét mellett. Ez sem ígérkezik sokkal kellemesebb kiruccanásnak, mint a szalonnai. De nekünk csak a mérkőzéssel szabad foglalkoznunk, és természetesen a három pont megszerzése a cél.
Szalonna - Tállya , 2010. 05. 16. Borsodszirák
U-19: 15: 00 óra
Felnőtt: 17:00 óra
Ma délután az U-7, U-9 és U-11 korosztályú csapataink Göncön szerepeltek a soron következő NUPI tornán. Az időjárás nagyban rányomta bélyegét a délutánra, hiszen a nagy esőzés miatt késéssel kezdődött és a visszatérő újabb nagy zápor miatt egy mérkőzéssel korábban fejeződött be a viadal. Résztvevő csapatok: Tállya, Encs, Gönc, Abaújszántó, Aszaló, Méra, Szalaszend.
B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24 | ||||||||||||
H | M | GY | GK | P | H | M | GY | GK | P |
1 | Ózd | 24 | 22 | +68 | 68 | |
2 | Gesztely | 24 | 16 | +32 | 52 | |
3 | MVSC | 24 | 12 | +26 | 42 | |
4 | Hidasnémeti | 24 | 12 | +9 | 40 | |
5 | Parasznya | 24 | 11 | -2 | 38 | |
6 | Mezőkeresztes | 24 | 11 | +5 | 36 | |
7 | BSK | 24 | 10 | -6 | 33 | |
8 | Sajóbábony | 24 | 9 | +1 | 32 |
9 | Emőd | 24 | 9 | -11 | 31 | |
10 | Bánhorváti | 24 | 9 | -12 | 30 | |
11 | Tállya KSE | 24 | 7 | -11 | 25 | |
12 | Szirmabesenyő | 24 | 7 | -20 | 25 | |
13 | Edelény | 23 | 7 | -25 | 25 | |
14 | Felsőzsolca | 23 | 6 | -3 | 24 | |
15 | Bőcs KSC | 24 | 6 | -14 | 21 | |
16 | Sárospatak | 24 | 6 | -37 | 20 |
H.Gólok, gólpasszok | G | P | Ö | |
---|
LapokS | P | |
---|