Holnap délután 5 órakor Magyar Kupa mérkőzést játszik csapatunk Tokaj ellen. A helyszín Tiszaladány, mivel a tokaji pályán víz áll. Információink szerint a tiszaladányi pálya is sáros, de ez van, ott kell legyőznünk Tokaj gárdáját. Mindent megpróbáltunk, hogy Tállyán legyen a mérkőzés, a szövetség engedélyezte, azonban a tokaji vezetőség ragaszkodik Tiszaladányhoz, így odautazunk holnap. Sérülés miatt biztosan nem játszhat Vaszily Zsolti és Kovács Peti, valamint erősen kérdéses Mihálszki Csaba játéka is. Kovács Petit már csak azkövetkező bajnokságban láthatjuk újra tétmeccsen. A győzelem kötelező, hajrá Tállya!!!!
A kedvezőtlen időjárási körülmények, a nagy esőzés miatt elmarad a holnapi tokaji kupameccsünk. A tokaji pálya víz alatt áll, így lehetetlen a mérkőzés megrendezése. A szövetség a teljes holnapi kupa illetve bajnoki mérkőzéseket törölte. A mérkőzések új időpontjáról csütörtökön dönt a szövetség.
Ma délután sorsolták a Magyar Kupa megyei selejtezőjének 4. fordulóját. Csapatunk június 02-án (szerdán) a megyei II. osztályú Tokaj csapatához látogat. Nem ígérkezik könnyű összecsapásnak, a szívós hazai csapat mellett, az igen rossz minőségű pályával is meg kell küzdenünk.
Magyar Kupa megyei selejtező 4. forduló
2010. június 02. szerda, 17:00
Tokaj - Tállya
B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24 | ||||||||||||
H | M | GY | GK | P | H | M | GY | GK | P |
1 | Ózd | 24 | 22 | +68 | 68 | |
2 | Gesztely | 24 | 16 | +32 | 52 | |
3 | MVSC | 24 | 12 | +26 | 42 | |
4 | Hidasnémeti | 24 | 12 | +9 | 40 | |
5 | Parasznya | 24 | 11 | -2 | 38 | |
6 | Mezőkeresztes | 24 | 11 | +5 | 36 | |
7 | BSK | 24 | 10 | -6 | 33 | |
8 | Sajóbábony | 24 | 9 | +1 | 32 |
9 | Emőd | 24 | 9 | -11 | 31 | |
10 | Bánhorváti | 24 | 9 | -12 | 30 | |
11 | Tállya KSE | 24 | 7 | -11 | 25 | |
12 | Szirmabesenyő | 24 | 7 | -20 | 25 | |
13 | Edelény | 23 | 7 | -25 | 25 | |
14 | Felsőzsolca | 23 | 6 | -3 | 24 | |
15 | Bőcs KSC | 24 | 6 | -14 | 21 | |
16 | Sárospatak | 24 | 6 | -37 | 20 |
H.Gólok, gólpasszok | G | P | Ö | |
---|
LapokS | P | |
---|