7. helyen zártuk az idényt

Az igen előkelő 7. helyen zárta az idényt felnőtt csapatunk az NBIII Keleti csoport 2016/2017-es pontvadászatában.

 

 

Az igen előkelő 7. helyen zárta az idényt felnőtt csapatunk az NBIII Keleti csoport 2016/2017-es pontvadászatában. Az igen kiegyensúlyozott és erős mezőnyben remek tavaszi szereplésének köszönhetően - az utolsó ESMTK elleni idegenbeli 3-1-es vereség ellenére is - csapatunknak sikerült megszereznie az előkelő 7. helyet, ami úgy gondolom minden várakozást és minden álmot felülmúl. Ezzel eddigi legjobb eredményét érte el a gárda, több nagy múltú csapatot maga mögé utasítva. Azt azért tegyük hozzá, hogy a bajnokság elején, közben, mindenki biztos kiesőként aposztrofálta csapatunkat, úgy gondolom erre a játékosok megfelelő választ adtak és többször bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Külön köszönet jár a szurkolóknak, akik támogatták a csapatot, külön azoknak akik idegenbe is végig elkísérték a csapatot, és külön annak a  tavasz folyamán kialakult kis csoportnak - Borvidék - akik hazai és idegnbeli találkozóinkon is (legyen az győztes vagy vesztes) végig a csapat mellett álltak és idegenben is hazai hangulatot teremtettek a csapat számára.

TABELLA

B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24
H MGYGKPH MGYGKP
1Ózd2018+5856
2Gesztely2012+2040
3MVSC2011+2338
4Hidasnémeti2010+1134
5Parasznya209-532
6Mezőkeresztes209+429
7Sajóbábony208+429
8Bánhorváti209-928
9Emőd208-627
10Tállya KSE207-324
11BSK206-1521
12Edelény206-2421
13Sárospatak206-2020
14Felsőzsolca205-1019
15Szirmabesenyő205-1519
16Bőcs KSC205-1317

STATISZTIKA

H.Gólok, gólpasszokGPÖ
LapokSP

TÁMOGATÓK