Hatalmas bravúr,a legjobb 16 között a Magyar Kupában

Tegnap kora délután az NB2-es Kaposvár csapatát 5:3 arányban legyőzve bejutott csapatunk a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé.

 

Tegnap kora délután az NB2-es Kaposvár csapatát 5:3 arányban legyőzve bejutott csapatunk a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé. Mély, vizes talajú pályán mérkőztünk meg a sokkal esélyesebb Kaposvár csapatával.  Bátran kezdett már az első félidőben is csapatunk, nem álltunk be védekezni, bár természetesen a magasabb osztályú vetélytárs irányított, ami a 28. és 30. percben gólokban is megmutatkozott, így két gólos előnyre tett szert a vendég alakulat. Ekkor kicsit megzavarodott csapatunk és újabb nagy lehetőségeket alakított és hagyott ki a vendég gárda. Nem dőltünk a kardunkban, a félidőben is bátor, támadó játékra buzdította edzőnk a csapatot. A második félidő elején elhibázott egy nagy helyzetet az ellenfél, azonban ezek után mesés percek következtek. Tizenkét perc leforgása alatt négyszer köszöntünk be szebbnél szebb gólokkal - ami úgy gondolom a videos összefoglalóból is jól látható - az ellenfél hálójába és  megfordítottuk az eredményt. Gyönyörű gólokat szereztünk, 2-2-nél teljesen leblokkolt a vendég gárda. Enyhe mezőnyfölényt ugyan kialakítottak, de nagy gólszerzési lehetőségük ekkor már nem akadt, majd a 85. percben egy újabb álomszép kontrából megkapta a kegyelemdöfést az NB2-es gárda, amin a hosszabbítás perceiben már csak kozmetikázni tudott a Kaposvár. Így hatalmas fordítással, egyedüli NB3-as csapatként bejutottunk a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé. Természetesen a vendégek számára nagyon savanyú a szőlő, amit maximálisan megértünk, így a mérkőzés utózöngéivel nem kívánunk semmilyen szinten és fórumon foglalkozni, az legyen a Kaposvár "belügye", ami elég sajtóvisszhangosra sikeredett. Becsületesen tettük a dolgunkat, nagyon örülünk a győzelemnek, azonban egy kis sportszerűséget megérdemeltünk volna nagy hírű ellenfelünktől. Egy érdekesség a tényleg nagy tekintélyű vendég mester nyilatkozatából, mely szerint "nem hiszi, hogy az ellenfél támadt fel, hiszen természetesen ez egy nagyon szerény képességű csapat". Nekünk csupán egy kérdésünk van, ha egy nagyon szerény képességű csapat rúgott öt gólt, mit tett volna egy jó képességű csapat. Ha meg nem érti, kérdezze meg profi labdarúgóitól és saját magától.

 

 

Tállya KSE – Kaposvári Rákóczi FC 5–3 (0–2)

Tállya, zárt kapuk mögött. V.: Veizer (Medovarszki, Belicza).

Tállya KSE: Tarr – Nyitrai, Minczér, Bihari, Bocsi (Motkó, 70.) – Tóth Sz. (Ohar, 86.), Fenyőfalvi, Kulcsár H. (Szegedi, 51.), Kelemen (Tóth L., 46.) – Serecin, Jano (Ondó, 46.). Vezetőedző: Lasztóczi Péter.

Kaposvár: Bánki – Vachtler (Nagy J., 63.), Dvorschák (Ur, 63.), Nagy T., Lakatos – Szakály A., Gál M. (Zólyomi, 76.) – Bartos, Farkas (Bíró, 63.), Andric – Balázs (Szarka, 46.). Vezetőedző: Várhidi Péter.

Sárga lap: Ur a 78., Szegedi a 81., Lakatos a 89. percben.

Gólszerző: Balázs (0–1) a 30., Balázs (0–2) a 32., Ondó (1–2) az 52., Tóth Sz. (2–2) az 54., Serecin (3–2) a 60., Szegedi (4–2) a 65., Ondó (5–2) a 84., Szarka (5–3) a 91. percben.

Jók: az egész csapat, ill. Balázs.

Lasztóczi Péter: – Sportemberként arra készültünk, hogy ha lehet, jussunk tovább, de az első félidőben fölénk nőtt a Kaposvár, s ha 0–2-nél kihasználják a ziccereiket, eldől a meccs, de a fociban nincs ha… A második félidőben kondicionálisan jobban néztünk ki, ez lehetett a siker titka. A félidőben is azt mondtam a játékosoknak, soha nem szabad feladni, ez a győzelem mentálisan nagyon sokat ad nekünk.

Várhidi Péter: – Nagyon jól játszottunk az első félidőben, megérdemelten vezettünk, és volt még legalább három ziccerünk. A második félidő elején a lesgól tulajdonképpen öngól volt, aztán akadt újra egy ziccerünk. Sajnos ezután megálltunk, amire most még nem találok magyarázatot.

TABELLA

B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24
H MGYGKPH MGYGKP
1Ózd2018+5856
2Gesztely2012+2040
3MVSC2011+2338
4Hidasnémeti2010+1134
5Parasznya209-532
6Mezőkeresztes209+429
7Sajóbábony208+429
8Bánhorváti209-928
9Emőd208-627
10Tállya KSE207-324
11BSK206-1521
12Edelény206-2421
13Sárospatak206-2020
14Felsőzsolca205-1019
15Szirmabesenyő205-1519
16Bőcs KSC205-1317

STATISZTIKA

H.Gólok, gólpasszokGPÖ
LapokSP

TÁMOGATÓK