Szombaton 13:00 órától Hidasnémetiben játszik felnőtt csapatunk. A hazaiak a Cigánd mellett, után a legerősebb játékosállománnyal rendelkeznek, komoly célokat tűztek ki, így nekik van nagyobb veszítenivalójuk. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nyugodtan játszhatunk és talán kihasználhatjuk, hogy a hazaiaknak nagyobb a veszítenivalójuk.
Szombat délután 14:30 órától az MVSC csapatát fogadjuk soros bajnoki mérkőzésünkön.
Szombat délután 14:30 órától Encsen lép pályára felnőtt csapatunk bajnoki mérkőzésen. Eltérő célokért küzd a két csapat, míg a hazaiak a dobogóért csatáznak, addig mi stabilizálni szeretnénk helyezésünket. Erősebb és összeszokott játékosállománnyal rendelkezik az Encs csapata. Ráadásul több hiányzó is nehezíti a dolgunkat, sérülés és betegség miatt holnap több emberünk sem léphet pályára. Így az esélytelenek nyugalmával játszhatunk és talán végre Fortuna is mellénk áll és megtörik az idegenbeli pechszériánk.
A megyei I. osztályú bajnokság 10. fordulójában vasárnap délután 14:30 órától hazai pályán a Nyékládháza csapatát fogadjuk.
Szerdán egy döntetlen szagú mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedtünk Gesztelyben így búcsúztunk a megyei Magyar Kupa küzdelmeitől. Szombaton azonban már újabb bajnoki vár ránk, 15:00 órától Mezőkeresztesen lépünk pályára. Továbbra is van két-három maródink, azonban tervünk, hogy pontosan térjünk haza.
B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24 | ||||||||||||
H | M | GY | GK | P | H | M | GY | GK | P |
1 | Ózd | 24 | 22 | +68 | 68 | |
2 | Gesztely | 24 | 16 | +32 | 52 | |
3 | MVSC | 24 | 12 | +26 | 42 | |
4 | Hidasnémeti | 24 | 12 | +9 | 40 | |
5 | Parasznya | 24 | 11 | -2 | 38 | |
6 | Mezőkeresztes | 24 | 11 | +5 | 36 | |
7 | BSK | 24 | 10 | -6 | 33 | |
8 | Sajóbábony | 24 | 9 | +1 | 32 |
9 | Emőd | 24 | 9 | -11 | 31 | |
10 | Bánhorváti | 24 | 9 | -12 | 30 | |
11 | Tállya KSE | 24 | 7 | -11 | 25 | |
12 | Szirmabesenyő | 24 | 7 | -20 | 25 | |
13 | Edelény | 23 | 7 | -25 | 25 | |
14 | Felsőzsolca | 23 | 6 | -3 | 24 | |
15 | Bőcs KSC | 24 | 6 | -14 | 21 | |
16 | Sárospatak | 24 | 6 | -37 | 20 |
H.Gólok, gólpasszok | G | P | Ö | |
---|
LapokS | P | |
---|