Előzetes

Szombaton start Sárospatakon

Szombaton kezdetét veszi a 2023-2024-es bajnoki szezon. Felnőtt csapatunk 17:00 órai kezdettel az újonc Sárospatak csapatához látogat. Sohasem egyszerű egy újonc csapat ellen kezdeni, különösen nem idegenben. Ráadásul úgy különösen nem, hogy a legutolsó információk szerint egy cigándi "légióval" alaposan megerősített hazai csapat vár ránk. Amatőr foci révén felkészülésünk - munkahelyi elfoglaltságok és nyaralások miatt - elég hektikusra sikeredett, azonban ez a bajnoki pontoknál és mérkőzéseken nem lehet kifogás. Így az előzetes, téves kép ellenére egy roppant nehéznek tűnő összecsapással kezdünk, amin természetesen szeretnénk győztesen elhagyni a pályát.

Itthon zárjuk a felkészülési mérkőzések sorát

Péntek délután 18:00 órától hazai pályán zárjuk az edzőmérkőzések sorát,a Szerencs csapata ellen lépünk pályára, terveink szerint az alsó füves pályán. Múlt héten Ibrányban ismét sok gólos mérkőzést játszottunk, ezúttal a hazaiak jöttek ki ebből jobban, 6-4 arányban nyertek. Reméljük holnap stabilabban tudunk játszani, hiszen jövő hét szombaton már bajnoki találkozón lépünk pályára Sárosaptakon.

Ibrányban lépünk pályára

Ma délután 18:00 órától Ibrányban lép pályára csapatunk soros edzőmérkőzésén.

Bőcsön lépünk pályára

Péntek késő délután 18:30 órától ezúttal idegenben, Bőcsön játszunk edzőmérkőzést. Adósak vagyunk a szombati edzőmérkőzés erdményével, ahol 4-3 arányban alulmaradtunk az MVSC csapatával szemben. Ez a hét is az erőfejlesztésről szólt, így egy fárasztó hetet zár holnap a csapat.

Újabb hazai edzőmérkőzés

Holnap, szombaton délelőtt 10:00 órakor Tállyán fogadjuk az MVSC csapatát következő felkészülési mérkőzésünkön.

TABELLA

B.A.Z. Vármegyei I. osztály 23/24
H MGYGKPH MGYGKP
1Ózd2422+6868
2Gesztely2416+3252
3MVSC2412+2642
4Hidasnémeti2412+940
5Parasznya2411-238
6Mezőkeresztes2411+536
7BSK2410-633
8Sajóbábony249+132
9Emőd249-1131
10Bánhorváti249-1230
11Tállya KSE247-1125
12Szirmabesenyő247-2025
13Edelény237-2525
14Felsőzsolca236-324
15Bőcs KSC246-1421
16Sárospatak246-3720

STATISZTIKA

H.Gólok, gólpasszokGPÖ
LapokSP

TÁMOGATÓK