Holnap délután 18:00 órától az ESMTK vendégeként zárjuk a 2016/2017-es bajnoki idényt

Nyugodtan kelhetünk útra, hiszen sok más csapattal ellentétben már meghosszabítottuk NBIII-as tagságunkat, ezzel teljesítve célkitűzésünket, sőt a 9. helynél már nem végezhetünk rosszabb pozícióban. A hazai csapat számára azonban létfontosságú a találkozó, csak  a győzelem jelent nekik biztos bennmaradást, így nincsenek könnyű helyzetben. Mindenképpen szeretnénk szépen zárni az idényt, feltéve a koronát remek tavaszi szereplésünkre. Németh Béla és Mihálszki Csaba 5 sárgalapos eltiltás miatt nem szerepelhetnek, továbbá egy-két apróbb sérülés háráltatta felkészülésünket.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés